Pajzán sms-váltása miatt került börtönbe egy dubaji pár
Három-három hónap börtönre ítélt a bíróság Dubajban egy párt, amiért szexuális tartalmú sms-eket váltottak - házassági kötelék nélkül.
A The National című abu-dzabi lap tudósítása szerint a fellebbviteli bíróság indoklásában kimondta, hogy az Emirates légitársaság 42 éves indiai légiutas-kísérője és szintén indiai felettese a pajzán szöveges üzenetek küldésével kimerítette a "bűnös cselekedetre való buzdítás tényállását".
A testület még így is enyhébb ítéletet hozott, mint az első fokon eljáró büntetőbíróság, amely decemberben még hat-hat hónapra ítélte a párt. Érvénytelenítette azt a korábbi döntést is, amelynek értelmében a légitársaság munkatársait ki kellett volna toloncolni.
Az eset a légiutas-kísérő és volt férje között zajló felügyeleti jogi vita során került a bíróság elé. Az exférj a mobilszolgáltatótól megkapta a szöveges üzenetek jegyzékét, amely - véleménye szerint - elegendő bizonyítékként szolgált a volt felesége és annak munkatársa közötti törvénytelen kapcsolatra.
A dubaji bíróságok az iszlám jog, a saríja alapján hozzák meg ítéleteiket.
Forrás: MTI
Cimkék: bűnügy
Hasonló cikkek
- Kétezer papagájt foglaltak le Bácsalmásnál
- Postai bélyegeken követtek el felségsértést Hollandiában
- Áleskető lelkész
- Börtönbüntetést szabtak ki tojásdobálásért Nagy-Britanniában
- Évtizedek óta halott a legidősebbnek hitt tokiói férfi
- Kiskorú lányokat is futtató magyar bűnözőket vettek őrizetbe Mestrében
- Holttestekre bukkantak Mexikó északkeleti részében
- Megölték egy jelentős drogkartell egyik főnökét Mexikóban
- A kijevi patriarcha szerint sátánisták vagy pogányok robbantottak
Legfrissebb
Top 24 óra
Galéria
HÉT NAP TOP




