Magyar Nagydíj - Massa különleges érzésekkel tér vissza
Felipe Massa különleges érzésekkel készül visszajönni a Hungaroringre az után, hogy a tavalyi Forma-1-es Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett.
Az augusztus 1-jei futamra készülő brazil pilóta olasz versenyistállója, a Ferrari honlapján nyilatkozott erről.
"Visszatérni Budapestre, ez valami egészen különleges számomra" - fogalmazott Massa, aki leszögezte: csütörtökön az első dolga az lesz, hogy köszönetet mondjon a verseny rendezőinek és orvosainak. Kitért rá, hogy a baleset az életét megváltoztatta ugyan, de versenyzői tudását nem.
"Amikor az autóban ülök, csak a versenypályát látom magam előtt, mindent ugyanúgy csinálok, mint azelőtt, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is a balesetre gondolnék" - fogalmazott.
A 28 éves Massa hozzátette, hogy szeret a Hungaroringen versengeni, azzal együtt is, hogy kiugróan jó eredményt még egyszer sem ért el a magyarországi F-1-es pályán.
"Minden okom megvan rá, hogy bizakodva térjek vissza Magyarországra" - mondta.
Felipe Massa a múlt esztendei mogyoródi időmérő edzésen úgy szenvedett súlyos koponyasérülést, hogy fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, és kocsijával 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott. Koponyatöréssel szállították az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Papp Károly utcai intézményének intenzív osztályára, ahol még aznap megoperálták. A tavalyelőtti világbajnoki ezüstérmes pilótát augusztus 3-án engedték haza Brazíliába.
Cimkék: Magyar Nagydíj, Forma-1, Felipe Massa
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Hasonló cikkek
- Magyar Nagydíj - Massa ezúttal nem fogja elengedni Alonsót
- Magyar Nagydíj - A tavalyinál magasabb volt a szállodai foglaltság
- Magyar Nagydíj - Schumacherre fekete zászló várt
- Magyar Nagydíj - Schumacher bocsánatot kért Barrichellótól
- Magyar Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang
- Magyar Nagydíj - Schumachert kritizálja a nemzetközi sajtó
- Magyar Nagydíj - Barrichello szerint Schumacher nem volt sportszerű
- Magyar Nagydíj - Mark Webber győzött és vezet
- Nem súlyosbították a Ferrari büntetését








