Egyelőre hat betörést ismertek el
Ungváron az utóbbi hónapokban több üzletet, kávézót, irodát törtek fel és fosztottak ki. A bűncselekményeket mindenütt hasonló módon követték el, a rendőrség tehát jogosan feltételezte, hogy a városban szervezett betörő banda működik.
Az első betörést még december 29-én követték el. A Zakarpatszka utcán egy cigarettaárusító bódét törtek fel, nagy mennyiségű cigarettát és 359 hrivnyát zsákmányoltak. Január 6-án a Lehocky-utcai hentesüzletben jártak hívatlan vendégek, leszerelték és elvitték a 22 ezer hrivnyát tartalmazó páncélszekrényt. Január 22-én az Ungvári Mechanikai Üzem irodáját fosztották ki, feltört páncélszekrényéből 2400 hrivnyát és 150 eurót vittek el. Öt nap múlva a Szabadság sugárúton lévő ABC Áruházban jártak a betörők, ahol 12 ezer hrivnya értékű élelmiszert zsákmányoltak. Néhány nap múlva a Gagarin-utcai új posta épületét látogatták meg az egyre jobban elszemtelenedő tolvajok, innen értékpapírokat vittek el, összesen mintegy 15 ezer hrivnya értékben. Végül egy másik Lehocky-utcai cigaretta árusító bódéból 25 ezer hrivnya értékű dohányfélét zsákmányoltak.
A megyei rendőr-főkapitányság külön nyomozó csoportot hozott létre az egyre jobban elszemtelenedő bűnszövetkezet leleplezésére. A rendőrök türelmes munkája eredményesnek bizonyult. Több helyen sikerült azonosítani az elkövetők ujjnyomait, és ennek alapján letartóztatni az egész társaságot. Lakásaik átkutatása során az ellopott áruk egy része előkerült. Ezen kívül két pisztolyt, 86 töltényt, 1 kilogramm marihuánát és 25 gramm amfetamint is elkoboztak.
Megállapítást nyert, hogy a betöréseket egy hattagú társaság követte el, valamennyien büntetett előéletűek voltak. Egyelőre hat betörést ismertek el, de lehet, hogy egyéb bűncselekményekhez is közük lehetett.
Forrás: Kárpátinfo hetilap





