Mikrochipek gyorsabb adatátvitele integrált lézertechnológiával
A mikrochipek és a számítógépek különböző részegységei közötti gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő integrált hibrid szilícium-lézer prototípust mutatott be az Intel. Az új fejlesztéssel az optikai adatátviteli technika előnyeit integrált áramköri környezetben lehet alkalmazni.
Az optikai közeget régóta használják adatátvitelre, mert nemcsak gyors és nagy sávszélességű, hanem nagyságrendekkel nagyobb távolságok áthidalására is alkalmas. Hátránya viszont, hogy az optikai jelet generáló és fogadó egységek előállítása költséges, és a méretéből adódóan a mikroelektronikai áramkörökre is nehéz integrálni.
A számítástechnikában kulcsfontosságú szilíciumchipek gyártási költségei azonban rendkívül olcsók, ezért a kutatók már évek óta azzal próbálkoznak, hogy a lézeres technológiát ötvözni lehessen az integrált áramkörökkel.
Ez az áttörés elsőként az Intelnek sikerült, a cég a héten mutatta be szilíciumalapú optikai kapcsolatát. A vállalat közleménye szerint az eredmény forradalmasíthatja a számítógépek tervezését. A gyártóknak nem kell azzal foglalkozniuk, hogy az adatátvitel növelése érdekében minél közelebb helyezzék el egymáshoz a processzorokat és a memóriamodulokat. A számítógépek és adatközpontok közötti kapcsolatoknál pedig nem kell számolni majd a rézvezetékek jelentette távolsági és adatátviteli akadályokkal.
Az Intel kísérleti chipje másodpercenként 50 milliárd bitet (50 Gbps), azaz egy HD-minőségű mozifilmet 1 másodperc alatt képes továbbítani. A miniatűr lézeres adatátvitel tömeges elterjedésével nemcsak a számítógépek teljesítményét lehet majd olcsón növelni, hanem az alacsonyabb energiafelhasználás miatt többek között a nagy számítási teljesítményű adatközpontok üzemeltetése is gazdaságosabb lehet.
Cimkék: technika, számítástechnika, elektronika
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Hasonló cikkek
- 3D-s hobbikamerát mutatott be a Panasonic
- Németországban is megszűnhet az iPhone-monopólium
- Idén már magyarországnyi ember lesz elektronikus könyvolvasó Amerikában
- Háromdimenziós mozi szemüveg és vászon nélkül
- A Sony és a Toshiba már fejleszti a szemüveget nem igénylő 3D tévét
- Fájlmegosztókon már elérhető az év Xbox játékának feltört változata
- Robotokat ihlet a patkányagy
- Nő a mobiltelefonok forgalma, csökken a készülékek ára
- Tüzet okozhatnak az elsőgenerációs iPod Nano készülékek








