Mark Twain, a "humorista dohányos"
Mark Twain ugyan irodalmi munkásságával szerzett világhírnevet, de az amerikai íróról köztudott volt az is, hogy rendkívüli humora van. Továbbá az sem volt titok, hogy életében szinte egyik cigarettáról a másikra gyújtott, miközben jól tudta, hogy a dohányzás nem tesz jót az egészségének.
Így maradt fenn az a neki tulajdonított idézet, amely szerint "nincs könnyebb dolog a világon, mint leszokni a dohányzásról... Én már 137-szer megtettem ezt". Ebből az idézetből indultak ki azok a heidelbergi kutatók, akik éveken keresztül próbáltak a végére járni, hogy miért is oly könnyű - vagy inkább oly nehéz - leszokni a dohányzásról, miközben az érintettek is érzik szenvedélyük negatív következményeit.
Az orvosi társadalom alapjában képtelen a kérdés megválaszolására. Van, aki azt állítja, hogy a dohányzás szenvedély, egyfajta kábítószer - akárcsak az alkohol -, míg mások úgy vélik, hogy élvezet, viselkedési forma és alapjában véve életstílus. A heidelbergi kutatók most amellett tették le a garast, hogy betegségről van szó.
A vizsgálatban több mint 10 ezer, 50 és 74 év közötti dohányos vett részt, zömmel olyanok, akik a szenvedéllyel összefüggő betegségben szenvedtek. Túlnyomó többségük, mintegy 76 százalékuk beismerte, hogy ugyan megpróbált leszokni a dohányzásról, de kudarcot vallott. Sőt 55 százalékuk többszöri - igaz, hiábavaló - kísérletet tett, még ha nem is annyiszor, mint Mark Twain. És ami a tanulmány szerint még riasztóbb: azok közül, akik cukorbetegségben, szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedtek, sőt infarktuson vagy akár agyvérzésen is átestek, 89 százalék hiába próbált leszokni.
Azaz a leszokás roppant nehéz, ami abszurddá teszi azokat az állításokat, amelyek szerint a dohányzás esetében egyfajta életstílusról van szó - érveltek a kutatók, akik ebben a tekintetben párhuzamot vontak a dohányzás és az egyéb szenvedélybetegségek között.
A heidelbergi egyetem egyik szakértője felhívta a figyelmet arra is, hogy tapasztalatok szerint fokozatosan csökken a dohányzók toleranciaküszöbe, és a cigaretta esetleges megvonása esetén a legsúlyosabb elvonási tünetek jelentkeznek náluk. Ezen kívül a dohányzás agyi, egyebek között genetikai elváltozásokat is okoz - állította.
Mindennek alapján a tanulmány készítői sürgették, hogy az illetékes hatóságok a nikotintól való függőséget ismerjék el betegségként, mégpedig annak minden orvosi, illetve pszichoterapeutai következményével együtt. És tegyék lehetővé azoknak az orvosi, illetve gyógyszeres kezelési eljárásoknak betegbiztosítói elszámolását, amelyek elősegítik a cigarettáról, a szivarról vagy a pipáról való leszokást.
Forrás: MTI
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




