Kárpátaljai tehetségek - Lengyel János

- Ami a könyvedet illeti, a műfaját tekintve igencsak változatos, mondhatni rendhagyó.

- Valóban az, nevezhetnék egyszemélyes antológiának is. Voltaképpen egy 12 éves időszak termésének válogatását tartalmazza. Nagy Zoltán Mihály, a könyv felelős szerkesztője adta a "Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra" alcímet. A könyvet aforizmák, versek, humoros szómagyarázatok, karcolatok, újságcikkek, humoreszkek stb. alkotják, hat fejezetre osztva. Az aforizmákat egy külön kötetben szerettem volna kiadatni, de háromévi jegelés után a debreceni Kheirón’97 Kiadó végül is visszaadta.

- Említetted, hogy A valóság szaga már a második köteted. Miről szól az első és hol adták ki? Ha jól tudom Kárpátalján az utóbbi számít a bemutatkozásodnak.

- Ez így van. A korábbi könyvem 2003-ban jelent meg Magyarországon, a lakiteleki Antológia Kiadónál, Kárpátaljáról jöttem címmel. Hozzátartozik, hogy Lezsák Sándornak, az MDF korábbi elnökének a támogatásával láthatott napvilágot. A kárpátaljai mindennapokat szerettem volna bemutatni a magyarországi olvasóknak. Remélem ennek helylyel-közzel eleget tettem.

- A második könyvedhez viszszatérve, vannak, akik ebben a műfaji sokszínűségben látják a gyengéjét. Mintha hiányozna a vezérfonal, ezért a szálak szerteágaznak.

- Ami a vezérfonalat illeti, nyugodtan mondhatjuk, hogy én vagyok az. A szerteágazó szálak pedig az érdeklődési körömet illusztrálják. De minden okfejtés felesleges, hiszen majd úgyis az olvasók döntenek.

- Most, hogy szót ejtettünk a könyveidről, talán beszélhetnénk a szerzőről is.

- Mit is mondhatnék magamról? 1973-ban születtem Beregszászon, itt a 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem. Három év a helyi bútorgyárban, 11 év a magyar iparban. 2004-től az ELTE-n tanulok történelmet. Az 1980-as évek végétől publikálok. Vörös Zászló, Beregi Hírlap, Kárpáti Igaz Szó, Magyar Nemzet, Szabad Föld, Szivárvány, Beregszász, Százhalombattai Hírtükör, Tárogató, Új Magyarország, Nemzetőr, Új Idők, néhány lap, amely közölte írásaimat. Jelenleg a budapesti Magyarok Lapja című havilapnál vezetem a Kárpátalja rovatot. Na és nem mellesleg éppen a Kárpátinfo budapesti tudósítója vagyok.

2002-ben tagja lettem a Magyar Újságírók Közösségének. Fájdalom, de a kárpátaljainak nem vagyok tagja, holott már több száz cikket jegyzek. 2004-től rendszeresen publikálok az Együttben, néha a Kárpátaljai Szövetség Kárpátaljai Hírmondó nevű lapjában is megjelenek.

- Mi volt az a momentum, ami miatt tollat ragadtál?

- Nem is tudom, csak úgy jött magától. Az írásban az a jó, hogy nem kötelező. Számomra az írás több mint betűk, szavak és mondatok papírra vetése. Ez egyfajta menekülés a magány és az elmúlás elől. Az írás nélkül, úgy érzem, belesüppednék a tétlenség posványába.

A legjobb írók önmagukból merítve alkotják meg világukat. Papírra róják, amit megéltek és amit megélni szeretnének. Az egyszerűség nem jelenti feltétlenül az írói nagyság hiányát. Arra való, hogy írásba foglalt gondolataink biztosabban megérinthessék az olvasókat. Mert az igazi író elsősorban az olvasónak ír és nem a szakmának. De azt hiszem, ez már közhelynek tűnhet. Mert éppen az ellenkezője igaz. A díjakat a szakma ítéli oda. Tehát az írók elsősorban egymásnak akarnak megfelelni. Biztosan vannak, akik vitába szállnak velem e téren. Mindenestre én elsősorban önmagamnak akarok megfelelni. Na persze az sem mellékes, hogy hányan olvassák el a könyvemet.

- Úgy tudom, a fentebb felsorolt tevékenységeid mellett nagy hangsúlyt fektetsz a fiatal kárpátaljai tehetségek felkutatására.

- Némi túlzással, de helytálló az információd. Viszont úgy gondolom, nemcsak a fiataloknak kell esélyt adni, hanem minden arra érdemes tehetségnek. Különben is minden szakma képviselői számára kötelesség az utánpótlás biztosítása. A kárpátaljai irodalom szerves része a magyarnak. A magyar irodalom pedig sohasem szűkölködött kiemelkedő tehetségekben. Csak a következetlen politikának tudható be, hogy még nem rendelkezünk legalább féltucat irodalmi Nobel-díjassal.

- Apropó, díjak. Úgy tudom, hogy te fedezted fel Bakos Kiss Károlyt, akit 2005-ben az Együtt szerkesztősége lírai nívó-díjban részesített.

- Én csupán segítettem Károlynak, hogy leküzdje a határozatlanságát. Mindössze annyit tettem, hogy a verseit eljuttattam Nagy Zoltán Mihály és Vári Fábián László kezébe. De Károly mellett szólhatnék még számos reménybeli tehetségről. Most a teljesség igénye nélkül csak az általam ismerteket említeném: dr. Igyártó Gyöngyi, Mester Magdolna, Seres Tímea stb. A kárpátaljai irodalom nagyon is él, most éppen új utakat keres.

-feca-

Forrás: Kárpátinfo hetilap