Kultúra

A Bereg-vidék hímzéskultúrájára már egészen korán felfigyeltek az ide látogatók. Írások is megemlékeznek róla, például egyházi jegyzőkönyvek, az egyház javairól készített leltárak, amelyekben többször találkozhatunk az úrasztali terítők, abroszok felsorolásával.

„A gödörből, melyet magunknak kapartunk, meglátásom szerint egyetlen módon juthatunk ki, s ez – továbbra is – a békülés útja.” A gondolat Vári Fábián Lászlótól származik. A József Attila-díjas költővel annak apropóján beszélgettünk, hogy immár sokadszorra sem találta meg...
Fizikai és lelki szenvedéseiről, félelemről és bátorságról vall szerdán megjelent könyvében Natascha Kampusch, akit nyolc és fél éven át tartott fogságban egy gyermekrabló.
Egy cseh múzeum vásárolja meg David Cerny korábban hatalmas nemzetközi felháborodást keltő Entropa című installációját, amelyet a művész azzal a céllal készített, hogy kifigurázza az Európai Unió 27 tagországáról kialakult sztereotípiákat.
A magyarországi kulturális tevékenység egyelőre nem mutat válságjeleket, a leginkább előtérben álló fesztiválok sikeresek voltak, és nem zuhantak össze a színházak, a könyvkiadók, illetve az "új kultúra" termékeinek előállítói által szőtt tervek sem - mondta Inkei Péter, a Budapesti...
Elhunyt a CoBrA névre keresztelt XX. századi európai avantgárd mozgalom utolsó holland alapító tagja, a Corneille művésznéven alkotó 88 esztendős Guillaume Cornelis Beverloo.
Meghalt Mike Edwards, az Electric Light Orchestra (ELO) zenekar egykori csellósa; a 62 éves zenész autójára egy hatalmas szénabála zuhant rá a délnyugat-angliai Devon megyében.
Az ötvenes évek kínai átnevelő táborainak borzalmairól szóló dokumentumfilm került be "meglepetésfilmként" a velencei filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába.
Kompótkészítési és együtténeklési világrekord született a hétvégén rendezett érpataki Zsindelyes Fesztiválon; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb gasztronómiai eseményére idén mintegy 14 ezren voltak kíváncsiak.
A kínai születésű, de az Egyesült Államokba áttelepült John Woo rendező kapta az életműdíjat az idei velencei filmfesztiválon az akciófilmek forradalmi megújításában végzett munkájáért.
Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után az MTI-nek elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre azt Csehországban.