Lépcsőfutásban nem lehet megverni
Verhetetlennek tűnik a német Thomas Dold a New York-i Empire State Building lépcsőfutási versenyén: a szerdán megrendezett megmérettetésen immár hetedik alkalommal győzött.
Hasonló cikkek
A Stuttgartból származó fiatalember az idén 10 perc 28 másodperc alatt tette meg a híres manhattani felhőkarcoló előcsarnokától a 86. emeleten lévő kilátóig vezető 1576 lépcsőfokot. Ezzel rontott tavalyi eredményén, amely 18 másodperccel volt jobb. Mint elmondta, „nem tudja, hogy idén miért volt annyira kimerítő a táv utolsó része”, amikor valójában jó formában érzi magát.
A verseny 1978-as kezdete óta eddig csak két olyan férfi volt, akinek ötször sikerült nyernie: az amerikai Al Waquie és az ausztrál Paul Crake. Utóbbi a táv rekordtartója 9 perc 33 másodperccel. Ő azonban egy szörnyű kerékpárbaleset miatt 2006 óta már soha többé nem indulhat a viadalon. A nők között az új-zélandi Melissa Moon bizonyult a leggyorsabbnak, 12 perc 39 másodperc alatt tette meg a „magasságot”. A 42 éves Moon 2010-ben egyszer már megnyerte a versenyt. A New York-i lépcsőfutáson idén mintegy 650-en indultak.
MTI












