Kína további párbeszédet szorgalmaz az iráni atomprogramról

Rovatok: 

Újfent a vitatott iráni atomprogramról folytatott tárgyalások továbbvitelét szorgalmazta kedden Kína, jóllehet Teherán megkezdte uránkészlete magasabb szintre dúsítását, a nyugati országok pedig ENSZ-szankciók bevezetését szorgalmazzák.

"Reméljük, hogy az érintett felek megvitatják az iráni kutatóreaktorral kapcsolatos megállapodástervezetre vonatkozó álláspontjukat, és a lehető leggyorsabban konszenzusra jutnak, ami lehetővé tenné a kérdés rendezését" - mondta Ma  Csao-hszü (Ma Zhaoxu) kínai külügyminisztériumi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján. Nem kommentálta a Teherán elleni újabb ENSZ-szankciók esetleges bevezetését firtató kérdéseket.

Irán kedden jelentette be, hogy megkezdte alacsony fokon - 3,5 százalékos szinten - dúsított uránkészlete 20 százalékos szintre dúsítását. Ez növelheti az iszlám köztársaság képességét atomfegyver előállítására. A nyugati nagyhatalmak éppen ennek szándékával gyanúsítják Iránt, az Egyesült Államok és Franciaország pedig újabb szankciókat szorgalmaz Teherán ellen.

Forrás: MTI