A határnyitás huszadik évfordulójára emlékeztek az osztrák-magyar határon
A határnyitás huszadik évfordulójára emlékeztek péntek este Sopronpusztánál, a magyar-osztrák határ magyar oldalán. Az ünnepségen részt vett Sólyom László magyar és Heinz Fischer osztrák államfő is.
A megemlékezést Burgenland tartomány kormányzata rendezte abból az alkalomból, hogy szombaton lesz a huszadik évfordulója a vasfüggöny ünnepélyes átvágásának.
A határzár felszámolása 1989. május 2-án kezdődött meg a magyar-osztrák határon. Június 27-én azután Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter ünnepélyesen is átvágta a vasfüggönyt külföldi újságírók előtt.
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László. Fontos, hogy megadjuk a megbecsülést a rendszerváltás minden szereplőjének, hiszen az nem néhány politikusnak az emberek feje felett kötött megegyezése volt - hangsúlyozta a köztársasági elnök.
"A vasfüggöny lebontása nem vezetett volna Európa egységesüléséhez, ha a határ két oldalán gyökeresen eltérő rendszerek maradtak volna fenn, az egységet a demokratikus rendszerváltás hozta meg" - mondta Sólyom László. A rendszerváltásban és ezen belül is a határnyitásban fontos szerepe volt a civil kezdeményezéseknek - mondta.
Történelmi pillanat volt 1989. június 27-e, amely hozzájárult Európa megváltoztatásához, az ehhez hasonló események bizakodásra adnak okot arra, hogy az emberek tanulnak a történelemből - mondta Heinz Fischer osztrák államfő. A húsz évvel ezelőtti események egyik tanulsága az, hogy az emberek képesek tanulni a történelemből. 1989 másik tanulsága, hogy a diktatúrák nem halhatatlanok - jelentette ki Fischer.
Az ünnepség keretében felidézte emlékeit az 1989-es események több résztvevője, s hetven magyar, német, osztrák, cseh és szlovák Trabant vonult át a kishatárátlépőn. Többen olyan járművel érkeztek, amelyet egykori keletnémet menekültek hagytak hátra a határhoz vezető magyar utak mentén.
Anette és Rolf Kaiser volt keletnémet menekültek elmondták, hogyan jutottak át a határon 1989 nyarán kétéves lányukkal osztrák segítőiknek köszönhetően. Sok honfitársukhoz hasonlóan ők is üdülési célra kaptak utazási engedélyt Magyarországra, valójában azzal a tervvel érkeztek, hogy Ausztrián át Nyugat-Németországba szöknek.
Nagy László, az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Piknik egyik szervezője elmondta: céljuk az volt, hogy a jelképes rendezvénnyel is bátorítsák a magyar ellenzéket. Az eredeti elképzelés szerint a piknik nem lett volna más, mint szalonnasütés a magyar-osztrák határon. Az alkalomra ideiglenesen megnyitott határátkelőnél azonban keletnémet menekültek százai jelentek meg s tódultak át Ausztriába.
Bella Árpád volt határőrtiszt öt társával volt szolgálatban a piknik helyszínén. Elmondta: ő maga nem tudott az oda tartó menekültek tömegéről, s amikor megjelentek, saját felelősségére úgy döntött, hogy nem lép közbe. "Tudtam, hogy ha a menekültek megpróbálják kihasználni az alkalmat, nem tudjuk feltartóztatni őket. Ha megpróbáltuk volna, pánik tört volna ki" - mondta.
A határzár felszámolása 1989. május 2-án kezdődött meg. Június 27-én Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter ünnepélyesen is átvágta a vasfüggönyt külföldi újságírók előtt. A vasfüggöny fokozatos lebontása nyomán átjárhatóvá vált határon 1989 nyarán egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba. Ezt a folyamatot tetézte az augusztus 19-én megrendezett Páneurópai Piknik. Hivatalosan 1989. szeptember 11-én nyílt meg a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, a határzár lebontása pedig 1990-ben fejeződött be.
Az emlékév rendezvényei szombaton Budapesten folytatódnak a két államfő és több mint 30 ország képviselői részvételével.
Forrás: MTI
Cimkék: Ausztria, Magyarország
Hasonló cikkek
- Osztrák lap: magyarországi korrupció gyanújával is vizsgálódnak a Porr ellen
- Osztrák gazdasági lap kommentárja a magyar bankadóról
- IMF-EU-Magyarország - Osztrák lap kommentárja
- Adományokat gyűjtenek a grazi magyarok a magyarországi árvízkárosultaknak
- Der Standard: herkulesi feladatok várnak Mesterházyra
- A burgenlandi magyar falvak tartományi választási eredményei
- Az osztrák WIIW stagnálást vár az idén Magyarországon
- Megkezdődött az Ágfalva és az ausztriai Somfalva közötti út felújítása
- Osztrák lap: populizmus táplálja a szélsőségességet Magyarországon
Legfrissebb
A rovat híreiből
- A csecsenföldi parlament eltörölte a köztársaság elnöke címet
- Korrupció gyanújával őrizetbe vették egy brazil város összes vezetőjét
- Petraeus szerint őszinte és stabil a Karzaival való kapcsolat
- Skócia minimumárat szabna ki az alkoholos italokra
- Hat minisztert készül leváltani posztjáról a román miniszterelnök
Top 24 óra
Galéria
HÉT NAP TOP




