Tűzvész és egészségügyi reform
Az amerikai egészségügyi ellátás mai átszervezésében szerepet játszhatnak olyan tanulságok, amelyek alapja az 1666-ban lezajlott nagy londoni tűzvész. A meglepő összefüggést az Archives of Internal Medicine cikke ismerteti.
A néhány napos lángtenger végén az angol főváros épületeinek egytizede sem maradt lakható.
Korábban nem létezett olyan épületbiztosítás, amelyet esetleges tűzkár ellen kötöttek. A füst még el sem oszlott, a biztosítók máris érzékelték, hogy az emberek hajlandók lennének folyamatosan fizetni, ha ettől azt remélhetnék: ilyen katasztrófa esetén a biztosító legalább az anyagi kárt megtérítené.
Egy év múlva két biztosító társaság is engedélyt kapott a királytól tűzbiztosításra, de azzal a feltétellel, hogy a vállalkozások felelőssége a tűzoltóság lehető leghatékonyabb működésének fenntartása. Így a tűzbiztosítók maximális érdeke volt azonnal eloltatni minden tüzet, mihelyt fellobbantak a lángok, még a nem biztosított épületekben is, hiszen azok veszélyt jelenthettek a gondjukra bízott házakra.
A biztosítók abban is érdekeltek lettek, hogy a házak ne legyenek gyúlékonyak. Ez megérte a befektetést: kicseréltették a fából készült épületelemeket, és csak akkor vállalták új házak biztosítását, ha az építők figyelembe vették a tűzvédelmi szempontokat.
George A. Diamond és munkatársai az amerikai egészségbiztosítóknak azért írták meg a londoni történetet, mert szerintük a gazdag, jól menő vállalkozásoknak többet kellene tenniük a betegségek megelőzéséért. Azon kellene fáradozniuk, hogy kevesebb legyen a betegség, ahelyett, hogy hatalmas összegeket követelnek biztosítási díjként.
A szerzők szerint a kockázat csökkentésére a biztosítók nem a közegészség javításán fáradoztak - ugyanis az ismert betegségekben szenvedők biztosítását nem vállalták -, hanem "kimazsolázták" a társadalomból az egészséges, fiatal embereket, akiknél az egészségügyi ellátás költségei előreláthatóan alacsonyak maradtak.
A kutatók úgy vélik, hogy a biztosítóknak olyan módon kellene támogatni a gyakorló orvosok munkáját, ahogy egykoron a londoni tűzoltók legkorszerűbb anyagi ellátását, a tűzesetek megelőzését is szolgálták.
Cikkükben rámutattak, hogy az öt legsúlyosabb betegségfajta viszi el a kiadások egyharmadát. Első helyen a szív- és érbetegségek találhatók: ezek korszerű gyógyszeres kezelésével és az egészséges életmód elősegítésével sokat tehetnének.
Forrás: MTI
Cimkék: egészségügy, baleset
Hasonló cikkek
- Ammóniaszivárgás miatt legalább 120 ember került kórházba Alabamában
- Ötre nőtt a bukaresti kórházi robbanás csecsemő halottinak száma
- Háromszáz öltéssel varrták össze a cápaharapta széllovast
- Szemüveggel csökkenthető az időskori utcai elesés kockázata
- Harminc centis eszköz maradt a páciensben
- Császármetszés után sebésztű maradt egy szlovák nő hasában
- Súlyos gombamérgezés a nagybereznai járásban
- Szemkárosodás ért két táncost Belgiumban egy techno fesztivál lézerfényei miatt
- Kómában a villámtól sújtott dán futballista
Legfrissebb
A rovat híreiből
- A csecsenföldi parlament eltörölte a köztársaság elnöke címet
- Korrupció gyanújával őrizetbe vették egy brazil város összes vezetőjét
- Petraeus szerint őszinte és stabil a Karzaival való kapcsolat
- Skócia minimumárat szabna ki az alkoholos italokra
- Hat minisztert készül leváltani posztjáról a román miniszterelnök
Top 24 óra
HÉT NAP TOP





