Falunap XVI. alkalommal

Anna-napi sokadalom Jánosiban
Szerző: 
Kárpátinfo hetilap
Rovatok: 

A XVI. falunap keretében immáron negyedik alkalommal rendezték meg a makkosjánosi Barna György Stadionban az Anna-napi sokadalmat. Bár hideg, sűrű, szinte őszi eső verte a résztvevőket, sokan nem adták fel: kitartóan álltak a színpad körül, hogy örvendezzenek gyermekeik, unokáik nagyszerű produkciójában, s ha az esernyő miatt nem is mindig hangzott a fergeteges taps, a szemekből tükröződött az öröm és a büszkeség.

A vendégeket elsőként Bartha Márta polgármesterasszony köszöntötte, aki elmondta: azért választották népünnepélyük napjává az Anna-napot, mert egy korábbi statisztika azt mutatta, hogy Jánosiban ezt a nevet igen sokan viselik. Medvigy István, a járási adminisztrácó elnökhelyettese a falunapok közösségmegtartó erejét, a gyökerek erősítésében játszott szerepét emelte ki. Két kisóvodás – Popovics Noémi és Popovics Márk – kedves verssel köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényre eljött a testvértelepülés, Dombrád küldöttsége is. Kozmáné Kasza Veronika polgármesterasszony örömmel vette tudomásul, hogy az egykor a református lelkészek által indított kapcsolat egyre szélesedik. Korábban a református templom tetőszerkezetének felújításához nyújtottak segítséget, ma már a két település lakossága igen szoros baráti kapcsolatokat ápol. A jánosiak is részt vettek a Dombrádon megrendezésre kerülő csülkös napon, s most a dombrádiak jöttek el az Anna-napi sokadalomra. Eljöttek az „öregfiúk” is, hogy itteni kortársaikkal rúgják a labdát. A focimérkőzés végül a házigazdák győzelmével ért véget.

Közben a színpadon – a szűnni nem akaró eső ellenére – zajlottak az események. A helyi és a zápszonyi kultúrosok különböző népi és stilizált, illetve modern táncot mutattak be, jó hangú „dalos pacsirták” slágerekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Vitathatatlanul az óvodások aratták a legnagyobb sikert. Bájos fellépésükkel, bátor szereplésükkel, táncaikkal kiérdemelték a közönség tapsát. A szépségversenyen – gyönyörű ruháikban, erre az alkalomra készített frizurákkal – olyan természetességgel mozogtak a kifutón is, akárcsak a sztárok! Megérdemelten kapott mindegyikőjük oklevelet, egy-egy címet, és persze ajándékot. És dicséret illeti mind a jánosi, mind a balazséri óvoda munkatársait is, akik lelkiismeretesen felkészítették a gyerekeket erre a produkcióra.

Na, és a nyugdíjasok! Hát az ő fellépésük külön színfoltja volt a rendezvénynek! Ezúttal az aratási szokásokat elevenítették fel, továbbadva azt a következő nemzedéknek.

Külön dicséretet érdemel a két műsorvezető, Fazekas Attila ás Torisnya Szilvia, akik Jancsi és Julcsa szerepében élcelődtek egymással, rigmusokba foglalták köszöntésüket, illetve viccekkel oldották az eső okozta feszültséget. Szóval igazi falunapi hangulatot igyekeztek teremteni. És ez sikerült is nekik!

Közben az árnyas fák és sátorok alatt – ezek most az eső ellen is védelmet nyújtottak – főtt a bográcsgulyás, sült a saslik, rotyogott az ínycsiklandozó töltött káposzta. És a fiatalok kedvencei – hot dog, hamburger, lángos – is terítékre kerültek. Az esti tombolán sok-sok ajándék mellett gazdára lelt egy mikrohullámú sütő és porszívó is. Később „elzárták csatornáikat az égiek”, így hajnalig rophatták a táncot a szabadtéri diszkó-utcabál résztvevői.

Kovács Erzsébet

Cimkék: , ,