A derceni ügy egyesítette a megyét
Mintegy ötezres tömeg gyűlt össze a Dercen és Fornos között lévő egykori katonai támaszpont előtt, hogy az oda tervezett menekülttábor építése ellen tiltakozzon.
A környéken élők szerdán délután értesültek arról, hogy a hadsereg képviselői az objektum hivatalos átadására készülnek. Mint ismeretes, egy korábbi miniszterelnöki döntés értelmében az új tulajdonos a belügyi tárca lett. A futótűzként terjedő hír nyomán megmozdult az egész megye, a tüntetők mellé álltak a Munkácsi járás és Kárpátalja vezetői. Az országos televíziós csatornák és lapok munkatársai is kiutaztak a helyszínre, hogy beszámoljanak a kárpátaljai eseményről.
Mindez nem történt volna meg, ha az időközben menesztett Timosenko- kormány nem veszi semmibe a népakaratot. A derceniek és a fornosiak már a múlt év októberében elkezdték tiltakozó akcióikat, mert tudomásukra jutott Julija Timosenko és Jurij Lucenko lágerépítési terve. A közeli Pósaházán egy évvel korábban a közvélemény nyomására hosszas huzavona után zárták be a menekülttábort. Akkor a hivatalos szervek azt ígérték, Kárpátalján nem épül több ilyen létesítmény. De Lucenkóék nem állták a szavukat. Ezúttal azonban a szándék minden korábbinál nagyobb ellenállásba ütközött.
Mint Máté Gyula, Dercen polgármestere elmondta, spontán megmozdulásra került sor. A tömeg lezárta a létesítményhez vezető utat. Az objektum hivatalos átadására érkezett katonatisztek megrettentek a sokaságtól és jobbnak látták gyorsan elhagyni a helyszínt.
Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás elnöke a tüntetésen kijelentette, minden lehetséges törvényes eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák a menekülttábor építését. Megyénkben nincs helye az efféle intézményeknek. S bár az előző kormány semmibe vette, a közigazgatás messzemenőkig támogatja a népakaratot.
A tüntetés résztvevői elfogadtak egy tiltakozó jegyzéket, melyet elküldenek az államfőnek és a Legfelső Tanács elnökének.
Balogh Csaba
A nagygyűlésen elfogadott jegyzék
"Mi, a 2010. március 11-i, a Dercen határában lévő egykori 77. számú katonai támaszpontra tervezett menekülttábor ellen tiltakozó nagygyűlés résztvevői elfogadtuk a következő jegyzéket:
1. A Munkácsi járás területén tiltsák meg bármilyen menekülttábor létesítését.
2. Ismételten el kell küldeni az ország elnökének és a Legfelső Tanács elnökének azt a beadványt, melyben a Dercen határába tervezett menekülttábor építésének megtiltását követeljük.
3. A Miniszteri Kabinethez ismét el kell küldeni a 2010. január 6-án kelt 5. számú rendelkezés elleni tiltakozás szövegét.
4. Ismételten arra kérjük a Kárpátaljai Megyei Tanácsot, támogassa a Derceni és a Fornosi Önkormányzatnak, valamint a Munkácsi Járási Tanácsnak a menekülttábor létesítése elleni határozatát. A 77. számú egykori katonai támaszpontot adják át a Munkácsi járásnak közösségi tulajdonba. "
Forrás: Kárpáti Igaz Szó
Cimkék: Ukrajna
Hasonló cikkek
- Még 4 milliárd dollár hitelt akar a Miniszteri Kabinet
- Tihipko pártja 35 %-ot akar szerezni a helyhatósági választáson
- Megszüntették Szeminozsenko bizottságát
- Saját ikertestvérét operálták ki egy csecsemőből
- Nem engedték a Yandex fotósait az ukrán államfő közelébe
- Legyekből készít grafikákat egy ukrán művész
- Hracs: Janukovics és Azarov behódolt az IMF-nek
- Grúzia lefoglalt egy Abháziába tartó ukrán teherhajót
- Janukovics aláírta az új Költségvetési Kódexet
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




