Botond a XXI. században
Általános iskolás gyerekeknek írtak ki rajzpályázatot Botond mondájáról a budapesti kereszténydemokraták. A kezdeményezés nemcsak a magyarországi, hanem az egész Kárpát-medencében élő, Botondot ismerő és szerető iskolásokhoz eljutott. A cél az volt, hogy kiderüljön: a mai fiatalok hogyan képzelik el Botond történetét.
Nos, 401 tanuló több mint 460 festett vagy rajzolt alkotást küldött be a történelmi Magyarország szinte minden vidékéről. Összesen 112 településről érkeztek a művek, köztük minden elcsatolt területről. Kárpátalja, Erdély, Délvidék és Felvidék mellett pedig Moldvából, Németországból és svájci vasárnapi magyar iskolából is érkeztek munkák. A rajzpályázaton eredményesen szerepelt Baksa Edina, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium negyedikes diákja, akinek grafikája első helyezést kapott az internetes szavazáson.
– Annak ellenére, hogy Ukrajnában élek, nagyon is magyarnak érzem magam. Ezért tartom fontosnak, hogy minél többet tudjak Magyarország történelméről – nyilatkozta lapunknak a győztes. – Ebben nagy segítséget nyújtott a "Nyitva van az aranykapu" – avagy Botond a XXI. században elnevezésű verseny. Biztattak, hogy tanulmányozzam Magyarország történelmét és figyeljek fel a Botondéhoz hasonló történetekre.
Az interneten böngészve megtudtam, hogy Botond merész és önfeláldozó katona volt. A rajzomon azt a pillanatot örökítettem meg, amikor legyőzte a görög óriást. Nagyon meglepett, hogy az én munkámat találták a legjobbnak, hiszen korábban csupán hobbiszinten foglalkoztam a rajzolással. Eddig kisebb versenyeket nyertem, ez az első jelentős megmérettetés.
Egyébként Edina rajza az egyik 2010. évi asztali naptár 30. hetét díszíti, és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban folyó magas színvonalú nevelőmunkát hirdeti messze földön is.
Edina a későbbiekben mindenképpen a művészet eme ágában szeretne tovább tanulni. Nemrég felvételizett a Debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Gimnáziumba. Reméli, sikerül, s ezzel egy nagy álma válna valóra.
Hegedűs Csilla
Forrás: Kárpáti Igaz Szó
Cimkék: Ukrajna
Hasonló cikkek
- Még 4 milliárd dollár hitelt akar a Miniszteri Kabinet
- Tihipko pártja 35 %-ot akar szerezni a helyhatósági választáson
- Megszüntették Szeminozsenko bizottságát
- Saját ikertestvérét operálták ki egy csecsemőből
- Nem engedték a Yandex fotósait az ukrán államfő közelébe
- Legyekből készít grafikákat egy ukrán művész
- Hracs: Janukovics és Azarov behódolt az IMF-nek
- Grúzia lefoglalt egy Abháziába tartó ukrán teherhajót
- Janukovics aláírta az új Költségvetési Kódexet
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




