Bajjal járt a márciusi tél
Alaposan próbára tette a közlekedőket a márciusi tél. A síkossá vált útfelület és a sebesség rossz megválasztása miatt Ukrajnában egyetlen nap alatt 64 közúti balesethez riasztották a mentőket. 6 személy életét vesztette, 99-en súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.
A tragédiák egyharmada Kárpátalján történt. A Szolyvai járásban a Kijev– Csap főúton egy személy meghalt, négyen súlyosan megsérültek, amikor a hágó irányába közlekedő Mitsubishi érthetetlen okból elhagyta saját forgalmi sávját és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő VAZ- 21099-cel. A vétkes harminckilenc éves gépkocsivezetőnek a haja szála sem görbült, a másik autó sofőrjének 27 éves felesége azonban szörnyethalt, két és tizennégy év közötti gyermekei pedig életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
Az Ungvári járás egyik településének lakóját a háza előtt gázolták halálra. A hetvenhét éves férfi sétálni ment ki az útszélre, ahol egy Mazda kerekei alá került. A vétkes ellen eljárás indult, autóját a rendőrség lefoglalta.
A Munkácsi járásban cserbenhagyó gázolót keresnek a rendőrök. Az egyelőre ismeretlen lelketlen autós hétéves kislányt ütött el és a segítségnyújtást elmulasztva elhajtott a helyszínről. A gyerek az édesanyja szeme láttára szenvedte el a balesetet.
A megyeszékhelyen is gyalogost gázoltak halálra. A Lada gépkocsiját vezető harmincnyolc éves nő nem adott elsőbbséget az úttesten áthaladó nyugdíjas asszonynak, aki súlyos sérülésekkel került kórházba.
B. Cs.
Forrás: Kárpáti Igaz Szó
Cimkék: Ukrajna
Hasonló cikkek
- Még 4 milliárd dollár hitelt akar a Miniszteri Kabinet
- Tihipko pártja 35 %-ot akar szerezni a helyhatósági választáson
- Megszüntették Szeminozsenko bizottságát
- Saját ikertestvérét operálták ki egy csecsemőből
- Nem engedték a Yandex fotósait az ukrán államfő közelébe
- Legyekből készít grafikákat egy ukrán művész
- Hracs: Janukovics és Azarov behódolt az IMF-nek
- Grúzia lefoglalt egy Abháziába tartó ukrán teherhajót
- Janukovics aláírta az új Költségvetési Kódexet
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




