Ukrajnai elnökválasztás – KMKSZ: kisebbségi szempontból nyitott a helyzet

Rovatok: 

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint a vasárnap véget ért ukrán elnökválasztás után kedvezően, de kedvezőtlenül is alakulhat a kárpátaljai magyarság helyzete.

Az államfőválasztásról Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hétfőn az MTI-nek kifejtette: a második fordulóban az történt, amire számítottunk, vagyis minimális a két jelölt szavazatai közt a különbség, s ez nem zárja ki, hogy a felek a bíróságon folytatják a választási küzdelmet. De bármelyik jelölt legyen is Ukrajna elnöke, akár kedvezően is alakulhat a kárpátaljai magyarság számára a helyzet, amennyiben Viktor Janukovics, az ellenzék nyerésre álló vezére beváltja a választások előtt a kisebbségeknek tett "ködös ígéreteit", vagy, ha úgy alakulna, Julija Timosenko kormányfő teljesítené a második forduló előtt kilátásba helyezett intézkedését a kisebbségek oktatását sújtó rendeletek hatályon kívül helyezését illetően – tette hozzá.

A politológus végzettségű KMKSZ-elnök ugyanakkor nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy államfői minőségében Janukovics egy őt támogató parlamenti többség létrehozása érdekében megállapodik a nacionalista Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU-NSZ) pártszövetséggel, s ennek leghamarabb a kisebbségek jogainak biztosításával kapcsolatos választási ígéretei esnek áldozatul.

Kovács helyesnek mondta a KMKSZ-nek azt a korábbi döntését, amelynek értelmében a szervezet egyik elnökjelölt mellett sem kötelezte el magát. Mint hangsúlyozta, az államfői posztra pályázók közül senki nem tett olyan súlyú ígéretet a kárpátaljai magyarság helyzetének javítására, ami miatt a KMKSZ-nek érdemes lett volna beszállnia a választási kampányba.

Forrás: MTI

Cimkék: