A 2010-es év emlékezetes lesz Kárpátalján
Szakértők véleménye szerint a 2010-es évben Kárpátalja meglepetést okozhat sokszínű és jelentős látnivalóival, valamint fesztiváljaival az igényes turisták számára.
Mára a kárpátaljai turizmus jelentősége túlszárnyalja a lvivi és ivano-frankivszki megye népszerűségét is.
2009-ben Kárpátalján több mint 150 fesztivált és ünnepséget rendeztek, amely több mint 750 ezer turistát vonzott a térségbe – adta hírül az Alltravels.com.ua internetes hírportál.
A Kárpátaljai Turisztikai Információs Központ számítása szerint 2010-ben Kárpátalja fesztiváljaival akár egy millió turistát is a térségbe vonzhat. A Turinform vezetője, Olekszandr Kovalj fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a turistáknak otthonosan kell érezniük magukat kárpátaljai tartózkodásuk során, épp ezért a rendezvényekhez, fesztiválokhoz komoly marketingstratégiát dolgoztak ki. 2010-ben a fesztiválok szervezői összesen mintegy 50 millió hrivnya bevételre számíthatnak.
Kárpátalján a turizmus ágazatának legsikeresebb része a falusi turizmus és vendégfogadás.
Forrás: Kárpátinfo.net
Cimkék: Ukrajna
Hasonló cikkek
- Még 4 milliárd dollár hitelt akar a Miniszteri Kabinet
- Tihipko pártja 35 %-ot akar szerezni a helyhatósági választáson
- Megszüntették Szeminozsenko bizottságát
- Saját ikertestvérét operálták ki egy csecsemőből
- Nem engedték a Yandex fotósait az ukrán államfő közelébe
- Legyekből készít grafikákat egy ukrán művész
- Hracs: Janukovics és Azarov behódolt az IMF-nek
- Grúzia lefoglalt egy Abháziába tartó ukrán teherhajót
- Janukovics aláírta az új Költségvetési Kódexet
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




