A kettézárt falu német kiadása
Megjelent németül Zelei Miklós: A kettézárt falu című, Kisszelmenc és Nagyszelmenc második világháború végi kettévágásának történetét feldolgozó dokumentumregénye: Das entzweigesperrte Dorf címmel.
A könyvnek és a körülötte kibontakozott emberi jogi küzdelemnek fontos szerepe volt abban, hogy hosszas halogatás és ígérgetés után 2005. december 23-án az egykori szovjet–csehszlovák, ma ukrán–szlovák határral kettévágott ikerfalu schengeni országhatárán gyalogos-biciklis nemzetközi határátkelő nyílt. A határnyitás számos új problémát hozott, de megszűnt a két településrész zsákfalu állapota, ami kétségtelenül pezsdülést hozott Szelmencnek és környékének az életébe.
Tovább javítja majd Ungvidék és Észak-Bodrogköz, de az egész kelet-szlovákiai régió gazdasági életét is, amikor a közelben személy- és teherautós forgalomra alkalmas átkelő nyílik majd. A kettézárt falu német kiadásához írt előszavában erről ezt írja Zelei: „Kisszelmencre, s a körülötte éledező kárpátaljai településekre, Nyugat-Ukrajnának e magyarok lakta szegélyére nemcsak Nagyszelmencen keresztül vezet út, hanem a közeli Dobóruszka (Ruská) felől is. A második világháború végén azonban ezt az utat is lezárták a szovjet vasfüggönnyel, amelynek ma már csak rozsdásodó roncsai láthatóak, ha Szlovákiából, a dobóruszkai faluszélről átbámulunk Ukrajnába, Kisszelmenc felé. Ma már európai uniós csúcstechnika, kamerák, önműködő éjjellátók, keresztbe fektetett betonoszlopok őrzik a változatlanságot, a gazdasági sorvasztást. Holott a régió fejlődni akar a határok ellenére, a határok fölött.
Mindkét ország önkormányzati és civil kezdeményezői már évek óta harcolnak azért, hogy itt autós átkelő nyíljon a schengeni határon. A két ifjú állammal, Szlovákiával és Ukrajnával vívott küzdelmük reménytelennek tűnik. Ukrajnából a szokásos jól van-válaszok érkeznek, a szlovák kormány pedig hallgat.
De nem fog így maradni.
E soha véget nem érő történet új fejezete a dobóruszkai határállomás megnyitásáról fog beszámolni.”
(Fordította: Schäfer Tibor. Gabriele Schäfer Verlag, 2009. A borító Heltai Csaba fotójának fölhasználásával készült. Első kiadás: Ister Könyvkiadó, Budapest, 2000.)
Forrás: Új Szó Online
Cimkék: Ukrajna
Hasonló cikkek
- Még 4 milliárd dollár hitelt akar a Miniszteri Kabinet
- Tihipko pártja 35 %-ot akar szerezni a helyhatósági választáson
- Megszüntették Szeminozsenko bizottságát
- Saját ikertestvérét operálták ki egy csecsemőből
- Nem engedték a Yandex fotósait az ukrán államfő közelébe
- Legyekből készít grafikákat egy ukrán művész
- Hracs: Janukovics és Azarov behódolt az IMF-nek
- Grúzia lefoglalt egy Abháziába tartó ukrán teherhajót
- Janukovics aláírta az új Költségvetési Kódexet
Legfrissebb
Top 24 óra
HÉT NAP TOP




