Kupicázhatunk a volán mögött?

Rovatok: 

A közlekedésrendészet várhatóan már a közeljövőben eltörli az alkoholfogyasztásra vonatkozó zéró toleranciát. A járművezetők ezek szerint a jövőben akár egy féldeci tömény elfogyasztása után is volán mögé ülhetnek Ukrajnában. Az Egészségügyi Minisztériumnál aggályosnak tartják a könnyítést.

A jelenleg érvényes nulláról 0,3 ezrelékre kívánja emelni a vezetés során megengedett alkoholszintet az Ukrán Állami Közlekedésrendészet, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szerhij Kolomijec, a rendészet országos parancsnoka. A Fakti című lap pénteki cikkében közli, hogy ez a mennyiség körülbelül fél deci vodkának, egy pohár sörnek, illetve 2-3 deci száraz bornak felel meg.


A közlekedésrendészet vezetője az újítást a nyugat-európai tapasztalatokkal indokolta, illetve azzal, hogy a jelenleg érvényes zéró tolerancia alapján ittas vezetés miatt azok is felelősségre vonhatók, akiknél bizonyos gyógyszerek hatására 0,2 ezrelék véralkoholszintet mutatnak ki.


A döntés az ukrán egészségügyi tárcánál komoly felháborodást váltott ki. A minisztérium álláspontja szerint ugyanis a szóban forgó könnyítés nyomán megnövekszik majd az ittas vezetők által okozott balesetek száma. Más vélemények szerint pedig a zéró tolerancia eltörlése komoly melegágyává válhat a közlekedésrendészet berkeiben már eddig is meglehetősen elterjedt korrupciónak.


P.I.


Forrás: Kárpátinfo.net

Cimkék: