Jacenyuk: A Gazprom átvette az irányítást az ukrán gázvezetékrendszer fölött

Rovatok: 

A Változások Frontja párt vezetője és a Legfelsőbb Tanács ex-elnöke, Arszenyij Jacenyuk úgy véli, hogy a Gazprom gyakorlatilag már átvette az irányítást az ukrajnai gázvezetékrendszer fölött. Jacenyuk a tegnapi csernyigovi sajtótájékoztatóján beszélt a Naftogaz-Ukraina és a Gazprom viszonyáról.

Jacenyuk véleménye szerint a következő években feltehetőleg szóba sem fogják hozni a konzorcium kiépítésének a lehetőségét. Oroszország ugyanis teljes mértékben meg lehet elégedve a jelenlegi árképzési képlettel, melynek köszönhetően az alapárat is 450 dollárban határozhatja meg.  Arra ugyanis senki sem számított korábban, hogy a kőolaj világpiaci ára emelkedni fog. Amikor a hordónkénti ár 100 dollár fölé fog emelkedni, Ukrajna is 600 dollárt lesz kénytelen fizetni a Gazpromnak - jegyezte meg Jacenyuk.


Jacenyuk szavai szerint a hatályban lévő orosz-ukrán gázszerződés a Gazprom történelmének a legkedvezőbb szerződése.


Az EU, mint azt már írtuk, hajlandó hitelt adni Ukrajnának a földalatti gáztározók feltöltéséhez szükséges gázmennyiség megvásárlására, feltéve, ha Ukrajna is hajlandó strukturális reformokat végrehajtani az ágazatban.


A hitelt a tervek szerint az Európai Befektetési Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szolgáltatnák. A kiutalásra ugyanakkor legkorábban szeptemberben kerülhet sor.


Forrás: Kárpátinfo.net

Cimkék: ,