Az IMF visszatért Ukrajnába

Rovatok: 

A Nemzetközi Valutaalap delegációja tegnap éjszaka megérkezett Kijevbe.

A delegáció a Podrobnosti.ua internetes hírportál információi szerint a következő hitelrészlet kiutalása előtt tervezi értékelni az együttműködési program eddigi eredményeit.


A gazdaságstabilizáló stand by programnak ez már a második felülvizsgálata lesz.


A soron következő hitelrészletét összegét az IMF, mint ismeretes, 3,27 milliárd dollárban határozta meg. A 2009 novemberében esedékes részlet pedig 3,84 milliárd dollár lesz.


Az ukrán kormány nemrég a soron következő hitelrészlet 3,8 milliárd dollárra történő megemelését kérte. Az IMF azonban csak a bankok rekapitalizálása és a Nemzeti Bank nagyobb szabadságára irányuló törvénymódosítások végrehajtása után hajlandó ezt megtenni.


Az előző hetekben még arról cikkeztek a hazai lapok, hogy az IMF megszüntetheti együttműködését Ukrajnával, a Nemzetközi Valutaalap delegációja ugyanis azt tervezte, hogy elhalasztja a 2009. júniusára tervezett ukrajnai látogatását.


Lapértesülések szerint az IMF-nél aggodalmukat fejezték ki az ukrán GDP-csökkenés és a Naftogaz-Ukraina nemzeti részvénytársaság anyagi helyzete miatt.


Forrás: Kárpátinfo.net

Cimkék: