Motorbalesetek évadja
2008-09-05 17:11:48
Útjainkon augusztus utolsó hetét a motorkerékpáros balesetek jellemezték. Három karambol, négy súlyos sérült írható a két keréken száguldozók rovására. Egy motorkerékpáros cserbenhagyta áldozatát.
Utóbbi eset a megyeszékhely közelében történt. Az akkor még ismeretlen motoros járművével valósággal letaglózta az útszélen szabályosan haladó kiskorú kerékpárost, majd megállás nélkül továbbhajtott. A gyereket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyomozás során sikerült megállapítani a gázoló kétkerekű típusát, végül tulajdonosa kilétére is fény derült. A húszéves ungvári fiatalember ellen eljárás indult, járművét lefoglalták.
Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a tizenhét éves fiú, aki rendszám és forgalmi engedély nélküli motorkerékpáron közlekedve szenvedett balesetet. A gyakorlatlan vezető belerohant a vele szemben szabályosan közlekedő Ladába. A gépkocsi vezetőjének nem történt baja. Az autót ért anyagi kár viszont tetemes.
Ittasan vezette robogóját az a harmincéves szolyvai férfi, aki Beregszentmiklós belterületén járt szerencsétlenül. A kétkerekű jármű vezetője belerohant az előtte szabályosan közlekedő személygépkocsiba. A motoros és a vele utazó fiatal nő súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeinek kivizsgálása még folyamatban van.
Persze nemcsak motorosok jártak szerencsétlenül augusztus utolsó napjaiban. A Munkácsi járás egyik településének főutcáján egy tízéves kisfiú szenvedett balesetet. A gyerek a traktor vontatta pótkocsi hátuljába kapaszkodva akart kocsikázni egy kicsit. Ám lezuhant és olyan szerencsétlenül esett, hogy áthajtott rajta a pótkocsi hátsó kereke. A kisfiút a megyei kórház intenzív osztályán ápolják. A rendőrök keresik a balesetet okozó erőgépet és vezetőjét.
Sokkos, életveszélyes állapotban került kórházba annak a személygépkocsinak az utasa, mely Técső és Aknaszlatina között karambolozott. A csernyivci rendszámú Lada vezetője elvesztette uralmát a járműve felett és egy betonkorlátnak hajtott. A vezetőnek a haja szála sem görbült.
B. Cs.
Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó











