Kárpátalja Információs Portálja

2008 november 19. szerda. Ma Erzsébet, Zsóka névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Tiltakozik a beregszászi tanács

2008-09-05 16:58:13

A Beregszászi Járási Tanács után a Beregszászi Városi Tanács képviselői is felhívással fordultak múlt szerdán az ukrán állam- és kormányfőhöz, a parlament elnökéhez, valamint az oktatási miniszterhez, amelyben a nemzetiségi iskolákban folyó ukránnyelv-oktatás javítását célzó 2008-2011-es oktatási minisztériumi program átdolgozásának szükségességét hangsúlyozzák, s addig is a dokumentum visszavonását sürgetik.

Az önkormányzati képviselők felhívásukban a többi között rámutatnak, hogy a szóban forgó program központi elve az ukrán nyelven történő oktatásra való áttérés a nemzetiségi kisebbségek nyelvén oktató iskolákban. Ezenkívül, mint írják, az ukrán nyelv tanítására szánt óraszám növelése az oktatás módszertanának gyökeres megváltoztatása nélkül nem vezet a kellő eredményre, ugyanakkor rontja a diákok tanulmányi eredményeit más tárgyakból.

A felhívás szerzői végül hangsúlyozzák, hogy amennyiben követeléseiket nem veszik figyelembe, fenntartják a jogot, hogy elhalasszák a 2008-2009-es tanév megkezdését a felhívásban foglaltak teljesüléséig.

szcs

Forrás: Kárpátalja hetilap


Keeley Hazell

Ksenia Sobchak

Blestachie

Liv Tyler
Juscsenko feloszlatta az ukrán parlamentet
Tragikus erőszak a szemétdombon
A beregvári Schönborn-kastély Kárpátalja Látnivalók Műemlékek

VENDÉGHÁZ

Nagy Judit vendégháza

Nagy Judit és családja a falu egyik mellékutcájában, az Erdei u. 36. szám alatt lakik. A ház udvarát frissen telepített lugas szegélyezi. Az emeletes ház 4 szobájában összesen 8 vendéget tudnak fogadni és elszállásolni a háziak. Központi fűtés, hideg-meleg vízzel ellátott fürdőszoba (kád, zuhanyzó,...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Korláthelmeci névadási emléktábla

Az emlékművet 1998-ban állíttatta a korláthelmeci KMKSZ alapszervezet. Az emlékmű a következőket ismerteti a településről:...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Sztálinizmus áldozatainak emlékműve

Borzsova Beregszásztól délkeletre a Borzsa folyó jobb partján fekszik. 1944. október 26-án a túlerőben lévő 4. Ukrán Front könnyűszerrel foglalta el Beregszászt és a környező falvakat. Sok honvédet foglyul is ejtettek. November 13-án rendeletet hoztak arról, hogy Kárpátalja minden 18 és 50 év közö...

VENDÉGHÁZ

Vorobej vendégház

A Vorobej vendégház festői szépségű helyen található, az Ukrán Kárpátok gyönyörű szegletében, a Szinyavka folyó völgyében. A lágy éghajlat, a rendkívül tiszta levegő, mely az erdő aromáival telített – mindezek elősegítik a vérkeringési problémákkal küzdő betegek gyógyulását, normalizálják a vé...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Tiszaújlaki római katolikus templom

A Tisza jobb partján elterülő magyar nagyközség, érinti az ukrán-magyar határsávot és itt válik határfolyóvá a Tisza.  Tiszaújlak Nagyszőlőstől 17 km-re, Beregszásztól 21 km-re terül el. Vasútállomása az Aknaszlatina - Huszt - Nagyszőlős - Tiszaújlak - Bergszász - Bátyú - Csap - Ungvár vonalon ...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Szélestói (Selesztovo) fatemplom az Ungvári Skanzenben

A kárpátaljai ruszin népi építészet csúcsának számítanak a jellegzetes, többségében a XVIII. században épült fatemplomok, bár az utóbbi évtizedekben ezek sokat veszítettek vonzerejükből. A több száz éves ikonosztázokat a legtöbb helyen újra cserélték, az eredeti falfestményekkel borított belső falak...

LEGFRISSEBB VIDEÓNK


Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey