Juscsenko Moszkvát okolja a koalíciós válság miatt
2008-09-05 15:53:09
Viktor Juscsenko ukrán államfő szerint az ukrajnai politikai krízist Moszkva inspirálta. Juscsenko a The Financial Times brit napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy még a Moszkva által szított belpolitikai krízis sem térítheti le Ukrajnát a NATO- és EU-integráció útjáról.
Az ukrán kormányfő kijelentette, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy korábbi szövetségese Julija Timosenko kormányfő titkos tárgyalásokat folytatott a „keleti szomszédainkkal”, ami világosan bizonyítja, hogy a koalíció feloszlása nem kizárólag „ukrán döntések következménye”.
Ukrajna megfordíthatatlan lépéseket tett a demokrácia kiépítése felé, éppen ezért a kialakult belpolitikai problémákat is demokratikus úton fogják megoldani – jegyezte meg Juscsenko.
Juscsenko szavai szerint az országban hatalomharc folyik, melyből Ukrajna megerősödve és egységesen fog kilépni, tankok viszont nem lesznek az utcákon – fűzte hozzá az ukrán államfő.
A Daily Times-ban megjelent cikk szerint Moszkva elégedett lehet azzal, hogy a grúziai konfliktusban való részvételével teljesen megosztotta az ukrán vezetőket, és ezzel bebizonyította, hogy fegyverek nélkül, manipulatív eszközökkel is elérheti egy független ország földrajzi határainak a maga javára történő átírását.
Forrás: Kárpátinfo.net











